Április 20-án a Községi Könyvtárban Varró Dániel Költővel találkozhattak.
Varró Dániel a posztmodern kortárs irodalom jeles képviselője. Fiatal kora ellenére költészete bekerült az érettségi tételek közé.Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Négy önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Első kötete, a Bögre azúr 1999-ben, 21 éves korában jelent meg. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen – verses meseregény, 2003-ban látott napvilágot. Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira. Negyedik kötete az Akinek a lába hatos - korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára. 1999 óta a József Attila Kör (JAK), 2005 óta a Szépírók Társasága, 2008 óta pedig a MAOE tagja. Első költői sikerét - a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint - 12 évesen (1989) érte el, egy eposztrilógiával.
Ezen a napon több művéből adott ízelítőt. Diákjaink kérdéseket tehettek fel a költőnek. Az irodalmi nevelés, az irodalom szeretővé nevelés új motívummal gazdagodott.